6 oC(koponyeg.hu)
pára, 11.16 km/hNyugati szél (aktuális)
2017. Március 24. Gábor, Karina

Gazdaság
   Webkamera
 
  Kultúra  -  2017. 03. 16. 06:52  -  www.szekesfehervar.hu A cikk VIDEÓT tartalmaz
Fehérvári Versünnep - péntekig még lehet jelentkezni
  
A tehetséggondozó programhoz szorosan illeszkedik kezdetek óta a Székelyföldi Verstábor, ahol a Fehérvári Versünnep résztvevői mellett Kárpátaljáról, Vajdaságból, Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeznek fiatalok, hogy a tábor programjain túl megismerkedhessenek Székelyföld történetével, népi kultúrájával. A tábor az alapító emlékére 2016 óta Varga Sándor nevét viseli. A tehetségkutatón az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt és idén is nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.

Idén már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve a Fehérvári Versünnepet.
A megmérettetésre 2017. március 17-ig jelentkezhetnek a fiatalok. A verseny két fordulóból – válogatók, döntő – áll, és április 8-ig tart. A válogatókra március 25-én illetve szükség esetén március 26-án kerül sor. A programsorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök valamint Cser-Palkovics András polgármester.

A versenyre 9-13. osztályos diákok jelentkezhetnek, akik
  •  székesfehérvári középfokú oktatási intézmény tanulói a 2016/17-es tanévben
  •  vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely középfokú oktatási intézményében tanulnak a 2016/17-es tanévben
  • vagy más település középfokú oktatási intézményének tanulói, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkeznek.
A VIII. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész lesz. A verseny része a Fehérvár Médiacentrum társadalmi felelősségvállalási programjának, amihez idén már ötödik alkalommal csatlakozik mentorprogrammal a Vörösmarty Színház. A részvétel részletes feltételeit, a jelentkezéshez szükséges űrlapokat valamint a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat a www.versunnep.hu honlapon lehet megtalálni.

A Fehérvári Versünnepet győztesei
Tóth Melitta (2010)
Pruma Nikolett ( 2011)
Krär Edina (2012)
Gombó Viola Lotti (2013)
Bukosza Zita ( 2014)
Hajdú-Sobor Csaba ( 2015)
Börcsök Olivér Benjamin ( 2016)